Sportágnépszerűsítő fesztivál
Összesen 14 helyszínen tartott Sportágnépszerűsítő fesztivált az I. korcsoportosok számára a Magyar Kézilabda Szövetség hétvégén. Pécsett, a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola 7 fiú- és 2 leánycsapata mellett, komlói és kozármislenyi kézilabdázók játszottak mérkőzéseket a szombati napon.
Edzői értékelések:
Dér Andrea: “A sulikézilabdát népszerűsítő tornán, a csapatunk a sorsolásnak megfelelően, azonos tudásszinttel rendelkező kézilabdázókkal kerültek össze. A tornát végignézve azonban nagy különbségek is voltak csapatok között. A lányoknak nagy sikerélményt adott ez a nap, még lelkesebbek voltak a hétfői edzésen is. Maga a nagy csarnok és a tömeg miatt kissé megilletődtek a gyerekek, de jó, hogy többször fognak ilyen helyzettel találkozni a következő fordulóban is, és bízom benne, hogy ezeket az akadályokat is szépen legyőzik. A szombati nap a hiányosságokra is rávilágított, de amit a tornán mondtunk, azokat szépen végrehajtották.”
Darabos Daniella: „A múltkori forduló után már alig várták a lányok ezt a versenynapot. Rendkívül izgatottak voltak, hogy milyen lesz ismeretlen gyerekek ellen játszani. Ami számomra most fontos szempont volt, hogy mindenki nagyon bátran dolgozott mezőnyben és kapuban egyaránt. Rendkívül büszke vagyok rájuk, szuper kis csapatot alkotnak.”
A II. korcsoportosok részére április utolsó hétvégéjén, összesen 10 helyszínen rendez Sportágnépszerűsítő fesztivált a Magyar Kézilabda Szövetség. Április 26-án, Mohácson találkoznak a baranyai csapatok.

