Hetedik helyen zárta a bajnokságot U18-as 3×3 jégkorongcsapatunk
A Pécsi Sakálok U18-as 3×3-as jégkorongcsapata a hetedik helyen zárta az országos bajnokságot, miután az 5–7. helyért rendezett helyosztó mérkőzéseken játszott Óbudán.
Ács Istvánné Hilda szakosztályvezető, edző beszámolója:
A program a kiíráshoz képest korábban kezdődött, mivel az előttünk zajló találkozót már az első harmad után befejezték. Játékosaink jó hangulatban készültek a mérkőzésekre, ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy két rendkívül erős ellenfél vár rájuk. A csapatot a sérülése miatt pályára nem lépő Bogdán Barnabás lelkesítő beszéddel motiválta a találkozók előtt.
Az első mérkőzésen a KESI csapatával találkoztunk.
Pécsi Sakálok – KESI 4–17 (2–6, 0–5, 2–6)
A mérkőzés elején még érződött a fáradtság és a jeges edzések hiánya, de a csapat fokozatosan magára talált. A második harmad elején azonban megsérült kapusunk: egy szerencsétlen esés során ráestek, amelynek következtében nyaka megrándult, és nehezen tudta mozgatni a fejét.
A kapuban Baranyi Barna, a szekszárdi U16-os kapus állt, aki az egész bajnokság során segítette csapatunkat, és fájdalmai ellenére mindkét mérkőzésen nagy elszántsággal védett.
Gólszerzők: Szalai Bálint (2), Tamás Soma (1), Kun Bence (1).
A második találkozón a Sportországi Cápák következtek.
Sportországi Cápák – Pécsi Sakálok 35–4 (16–1, 8–0, 11–3)
A nagypályán is szereplő Sportországi Cápák rendkívül összeszokott és technikás játékot mutattak. Védelmük szorosan zárt a kapu előtt, támadásban pedig hatékonyan bontották meg a mi védekezésünket.
Csapatunk ennek ellenére számos alkalommal próbálkozott lövéssel, ám az ellenfél kapusa szinte teljesen lezárta a kaput, így nehéz volt rést találni rajta. A mi hálónkat védő Baranyi Barna sérüléssel is becsülettel helytállt, és fájdalmai ellenére több bravúros védést is bemutatott.
Játékosaink végig nagy elszántsággal küzdöttek, egy pillanatra sem adták fel a harcot, és sok lövést adtak le kapura, ám ezek többségét az ellenfél kapusa hárította.
Gólszerzők: Velényi Dániel (1), Tamás Soma (1), Szalai Bálint (1), Dusza Ákos (1).
A mérkőzések után különösen jóleső visszajelzés érkezett: a Sportországi Cápák csapatát kísérő szülők gratuláltak játékosainknak a sportszerű és kitartó játékhoz, kiemelve, hogy ritkán találkoznak ilyen küzdőszellemű ellenféllel.
A Pécsi Sakálok U18-as csapata végül az országos 7. helyen zárta a bajnokságot.

