Sikeres középiskolai teremtorna zárta a téli teremkupa-sorozatot
A Pécs Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság Téli Teremkupa-sorozatának középiskolai záró fordulóját rendezték a Stadion utcai kézilabdacsarnokban. A PSN Zrt. az ATS Focivilággal közösen szervezte meg az eseményt, amelyen 9 csapat, 6 iskola képviseletében vett részt, és összesen 20 mérkőzést játszottak le a csapatok.
A nap már délelőtt mozgalmasan indult, a résztvevőket sűrű program várta. A mérkőzések mellett az ATS Focivilág színes kísérőprogramokkal – többek között ülőfocival, szerencsekerékkel és futballkvízzel – gondoskodott arról, hogy a fiatalok a pályán kívül is aktívan töltsék az időt.
A csapatok két csoportban mérkőztek meg egymással, vegyes korosztályi felosztásban. A torna során hamar kirajzolódtak az erőviszonyok: az idősebbek mezőnyében a PTE-SZESZI VI. korcsoportos csapata végig magabiztos, lendületes játékkal haladt előre, míg a fiatalabbaknál a Koch Valéria Iskolaközpont V. korcsoportos együttese bizonyult kiemelkedőnek.
Csoporteredmények:
A csoport
- PTE-SZESZI VI.
- Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma VI.
- Baranya Vármegyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskola VI.
- Leőwey Klára Gimnázium VI.
- Baranya Vármegyei SZC Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola VI.
B csoport
- Koch Valéria Iskolaközpont V.
- PTE-SZESZI V.
- Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma V.
- Koch Valéria Iskolaközpont VI.
Az elődöntőkben a PTE-SZESZI két csapata csapott össze, ahol az idősebb korosztály érvényesítette a papírformát, míg a másik ágon a Koch Valéria Iskolaközpont magabiztos játékkal jutott be a fináléba. A bronzmérkőzésen a PTE-SZESZI V. korcsoportos csapata büntetőkkel szerezte meg a harmadik helyet.
A döntőben a nap folyamán veretlen PTE-SZESZI VI. csapata végül egygólos győzelmet aratott a Koch Valéria Iskolaközpont V. együttese felett, így megérdemelten hódította el a torna első helyét.
A tornán összesen 70 gól született, a mérkőzéseket pedig végig sportszerű, fair játék jellemezte.
Végeredmény:
- PTE-SZESZI VI.
- Koch Valéria Iskolaközpont V.
- PTE-SZESZI V.
Különdíjasok:
- Gólkirály: Koller Dominik (Koch Valéria Iskolaközpont V.) – 8 gól
- Legjobb kapus: Márton Bence (Baranya Vármegyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskola)
A szervezők célja, hogy a sikeres teremtorna után májusban szabadtéren, még több csapat részvételével folytatódjon a középiskolai bajnokság.




















































