Kilencedik helyen zártak atlétáink a felnőtt csapatbajnokságon
Péntektől vasárnapig Budapesten, az MTK Lantos Mihály Sportközpontban rendezték meg az Atlétikai Felnőtt Csapatbajnokságot. A háromnapos viadalon a PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola atlétái a 3. divízióban versenyeztek, és a 9. helyen zárták a csapatbajnokságot.
A pécsi csapat számára nem alakult teljesen szerencsésen a verseny, hiszen sérülés miatt a férfi 4×400 méteres váltó, betegség miatt pedig a női 4×100 méteres váltó sem tudott rajthoz állni. A két váltó indulásával a csapatnak reális esélye lehetett volna a hatodik hely megszerzésére.
A versenyen induló valamennyi sportolónk kiemelkedően helytállt, több egyéni csúcsnak is örülhettünk.
Különösen eredményes hétvégét zárt Jávori Nóra, aki távolugrásban és hármasugrásban is egyéni legjobbjával szerezte meg az első helyet. Távolban 538 centimétert, hármasugrásban pedig 11,51 métert ért el. Magasugrásban a negyedik helyen végzett, ezzel ő lett egyesületünk legeredményesebb sportolója.
Szintén dobogóra állhatott Pilgermajer Panna, aki 200 méteren a harmadik helyet szerezte meg. Súlylökésben és diszkoszvetésben Görgényi Flóra is harmadik helyen zárt.
Eredmények
Távolugrás
Jávori Nóra – 538 cm – 1. hely
Braun Mariann – 450 cm – 9. hely
Hármasugrás
Jávori Nóra – 11,51 m – 1. hely
Braun Mariann – 9,88 m – 4. hely
Magasugrás
Braun Mariann – 150 cm – 2. hely
Jávori Nóra – 140 cm – 4. hely
A magasugrás sajátossága volt, hogy a magasság emelése 10 centiméterenként történt.
Női 4×400 m váltó
Pilgermajer Panna, Kasza Luca, Bánáti Villő, Farkas Kitti – 4:41,21 – 2. hely
200 m
Pilgermajer Panna – 27,96 – 3. hely
Erdélyi Levente – 26,03 – 8. hely
Súlylökés
Görgényi Flóra – 8,62 m – 3. hely
Gamos Laura – 8,09 m – 4. hely
Diszkoszvetés
Görgényi Flóra – 22,90 m – 3. hely
Gamos Laura – 20,02 m – 6. hely
Magasugrás – férfiak
Udvarácz Zorán – 170 cm – 4. hely
Pap Dániel – 170 cm – 6. hely
110 m gát
Udvarácz Zorán – 18,75 – 4. hely
100 m gát
Bánáti Villő – 20,92 – 8. hely
10 000 m
Czett Lilla – 42:22,79 – 5. hely
5000 m – nők
Czett Lilla – 19:55,46 – 6. hely
400 m gát – nők
Kasza Luca – 1:17,54 – 6. hely
400 m gát – férfiak
Varga Balázs – 1:05,86 – 7. hely
400 m
Farkas Kitti – 1:10,3 – 7. hely
Said Tamás – 56,97 – 8. hely
Said Tamás a 400 méteres gátfutás során sérülést szenvedett, így a versenyt nem tudta befejezni.
3000 m akadály
Márton Imre – 13:15,97 – 8. hely
5000 m – férfiak
Barakonyi Márton – 17:12,69 – 11. hely

