Közösen versenyeztek az atléták és a triatlonisták
Október 24-én, Kecskeméten rendezték a Mezei Futó Országos Bajnokságot, ahová rendhagyó módon a PSN Zrt. atlétika és triatlon szakosztálya együtt utazott el, ráadásul a junior lányok mezőnyében közös csapatot felállítva szerepeltek.A két szakosztály régóta próbálta összehozni ezt az együttműködést, de [...]
Szépen lassan a triatlon fellegvára lett Pécs
Egyre többször figyelhetünk fel a pécsi triatlonisták országos – sőt, néha nemzetközi – sikereire. Ahogy azt a PSN Zrt. triatlon szakosztályának két edzője, Tóth Szilárd és Tarnóczi Tamás is elmondta, Pécsen nem csak az utánpótlás-nevelés fejlődik.– A triatlon szakosztály elődszervezete [...]
Bravúros szezonzárás a triatlonistáknál
Az elmúlt hétvégén, Balatonbogláron rendezték meg az idei év triatlon, duatlon szezonjának záró versenyét, ahol a PSN Zrt. sportolói is rajthoz álltak.Kétnapos verseny formájában bonyolították le a sprinttávú (5 km futás - 20 km kerékpár - 2,5 km futás) duatlon [...]
Lehengerlő triatlonos sikerek Ajkáról
Szeptember utolsó hétvégéjén Ajkán állomásoztak triatlonistáink, ahol a Duatlon Rövidtávú (10 km futás – 40 km kerékpár - 5 km futás) Országos Bajnokságon vettek részt.A csapat nagyon eredményes versenyt zárt, négy bajnoki címet és sok dobogós helyezést szerezve. A rövidtávú [...]
Világkupán remekelt a hétvégén Bicsák Bence
Szeptember 13-án, a Karlovy Varyban megrendezett rövidtávú triatlon kupán szerepelt a PSN Zrt. büszkesége, Bicsák Bence, aki a mezőny 5. helyezettjeként ért célba.Az év első világkupa futamán Bence Dévay Márkkal és Lehmann Csongorral képviselte a magyar színeket. Sajnálatos módon Dévay [...]
Triatlonos sikerek Tiszaújvárosban
Tiszaújvárosba látogattak triatlonistáink múlt hétvégén, az E.ON Utánpótlás Ranglistaverseny XXIX. Tisza Triatlon Paratriatlon OB és Sprint Amatőr Kupa és MEFOB-on vettek részt. Minden korosztályban népes mezőny gyűlt össze a szezon utolsó hazai triatlon versenyén, ahol a főiskolások és egyetemisták sprinttávú [...]
Bravúros eredmények Ecséden
Az elmúlt hétvégén az Aquatlon Országos Bajnokságon mérték össze erejüket a legjobb hazai triatlon klubok, ahol közel 20 fős létszámmal képviselték triatlonistáink a PSN Zrt. színeit. – A versenyt egy hatalmas vihar ugyan félbeszakította rövid időre, de ez sem gátolta meg [...]
eXtremeMan hétvége PSN sikerekkel
Augusztus 8-án, szombaton rendezték a XXX. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságot (eXtremeMan), Nagyatádon, ahol a PSN Zrt. triatlonistái újra megmutatták tehetségüket.A PSN Zrt. Triatlon szakosztályát egy női és egy férfi egyéni versenyzőnk képviselte, valamint egy sportolónk családi váltóban állt rajthoz. Mindenkinek [...]
Történelmi siker triatlon csapatversenyben
Az E.ON Szupersprint verseny mellett a hétvégén a Lengyeltótiban megrendezett Mix Váltó Országos Bajnokságon is sikeresen szerepeltek a triatlonistáink, ráadásul a szakosztály történetében először sikerült elnyerni a bajnoki címet csapatversenyben.A vasárnapi versenynapon rendezték a Mix Váltó Országos Bajnokságot (2 nő-2 [...]
Szupersprint versenyen taroltak a triatlonistáink
A múlt héten a Somogy megyei Lengyeltótiban versenyeztek a PSN Zrt. triatlon szakosztályának sportolói. Az év egyik legkülönlegesebb versenyéről Tóth Szilárd edző számolt be.– Az E.ON Szupersprint meghívásos viadalon az ország legjobb 15 női és legjobb 20 férfi versenyzője állhatott [...]










