Triatlon
- Szakosztály bemutatása:
- Csapatunk a korábbi sikeres Pécsi Triatlon Klubból 2015-ben alakult át a PSN Zrt. szakosztályává. Azóta a csoport jelentős növekedésen, fejlődésen ment keresztül. Közel 70 sportoló tartozik hozzánk, köztük utánpótlás, amatőr, egyetemista és elit versenyzők is. Az utánpótlás és amatőr bázis mellett országosan az egyik legjobb lehetőséget kínáljuk az egyetemre érkező sikeres versenyzőknek, sportpályafutásuk folytatásához.
Szakosztályunk a 2023-as szezonban az összetett egyesületi pontversenyben az előkelő második helyet szerezte meg, 2024-ben negyedik lett a több mint száz magyarországi egyesület közül.
Az elmúlt hét évben sikeresen rendeztük meg az Utánpótlás és Váltó Triatlon Országos Bajnokságot. Ezeken a versenyeken közel 1300 sportoló indult el a két nap alatt. A verseny népszerűségét és sikerességét jelzi, hogy elnyerte az év versenye elismerést is 2018-ban.
- Szakosztályi létszám:
- összesített létszám 65 fő
- versenyengedéllyel rendelkező sportolóink száma 53 fő
- előkészítős, oktatási fázisban lévő versenyzők 3 fő
A sportág bemutatása:
- A triatlon sorrendben úszásból, kerékpározásból és futásból álló sport. A Sidney-i olimpiától került fel az ötkarikás játékok programjára, s azóta töretlenül fejlődő rendkívül népszerű sportággá nőtte ki magát.
Sikeres sportolók, akik a PSN Zrt. növendékei, vagy azok voltak:
- Bicsák Bencét már évek óta a magyar triatlon sport legtehetségesebb, legkiemelkedőbb versenyzői között tartják számon. Bence 2016-ban harmadik lett az U23-as Világbajnokságon, Mexikóban. Ezt a sikert és a formát sikerült átmentenie a 2017-es évre is, megnyerte a Tiszaújvárosban rendezett Világkupát, majd két héttel később szintén hazai közönség előtt, Velencén U23-as Európa-bajnok lett. A 2018-as U23-as Világbajnokságon szintén harmadik helyezést ért el. 2019-ben a yokohamai World Triathlon Series állomásán a dobogó harmadik fokára állhatott, hasonló eredményre korábban nem volt példa hazánkban. 2019-ben az olimpiai teszt versenyen 7. lett, amit a 2021-re halasztott játékokon meg tudott ismételni. A 2021-es szezon végén ismét sikerült egy dobogós helyezést szereznie a WTCS (világbajnoki) – sorozatban. A 2024-es párizsi olimpián 16. helyezést ért el Bence. 2025-ben Európa Bajnoki 2. helyezéssel büszkélkedhet.
- Mocsári Bence a 2024-es párizsi paralimpián az 5. helyen végzett, ezzel minden idők legjobb magyar triatlonos eredményét érte el. A szegedi születésű versenyző 2023 óta tagja szakosztályunknak. Az elmúlt évben Világkupán kétszer volt 2. helyezett és ugyanennyiszer 4. A Világbajnokságon szintén negyedikként végzett. 2024-ben a hazai rendezésű tatai Világkupán győzni tudott, míg az üzbegisztáni Szamarkandban 2. lett. 2025-ben ismét győzni tudott a tatai Világkupa futamon.
- A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Triatlon Szakosztályában sportolt Sárszegi Noémi. Noémi 2015-ben harmadik helyen végzett a Junior Európa Kupán, 2016-ban 9. lett az U23-as Európa-bajnokságon, 2018-ban 6. helyezett lett a felnőtt Európa Kupán, képviselte hazánkat a 2016-os mexikói, 2017-es rotterdami és a 2019-es világbajnokságon is. Noémi a hazai versenyeken elért eredményei alapján 2018-ban az év U23-as triatlon sportolója lett. Folyamatos fejlődése mellett szerzett duatlon és triatlon országos bajnoki címet is az elmúlt években. 2021-ben megnyerte a felnőtt triatlon Magyar Bajnokságot.
Elit szakág
- A kiemelt versenyzőink az idei évben is kitettek magukért, amit az elit ranglistán elfoglalt 2. helyezésünk is jól mutat. Az eredményes olimpiai és paralimpiai szerepléssel ismét sikerült egy szintet ugrani a hazai triatlon történetében. Az idei évben is számos dobogós helyezést szereztek elit versenyzőink egyéni és csapat Országos Bajnokságokon.
Utánpótlás és amatőr csoport
- Az elmúlt években számos bajnoki címet nyertünk az amatőr, korosztályos országos bajnokságokon. Utánpótlás bázisunk is egyre fejlődik, és néhányan már megmutatták, hogy komoly potenciál van bennük.
Kiknek ajánljuk a sportágat?
- A triatlon sportban egészen fiataloktól kezdve az idősebb korosztályig mindenki megtalálja a sportág által nyújtott örömöket, hisz ez a terület három sportágat is magába foglal egyszerre. Várjuk azokat a legalább 8-10 éves, vízbiztonsággal rendelkező gyereket, akik szeretik szabadidejüket aktívan úszással, kerékpározással vagy futással eltölteni, mindezt egy jó hangulatú nagy csapatban. Sportolóink számára az edzések mellett a versenyzési lehetőséget is biztosítjuk.
Előfeltételek a jelentkezéshez:
- Legalább 8 éves, vízbiztonsággal rendelkező gyermekeket fogad a szakosztály.
Megtekinthető-e az edzés?
- Edzéseink minden érdeklődő számára, előzetes egyeztetés után megtekinthetők.
Szakosztályvezetőről és edzőkről rövid bemutatkozás (végzettség, tapasztalatok/nagyobb eredmények a sportágban):
- Edzők:
- Az idei évben három fős edzői csapattal dolgoztunk, ahol a feladatokat teljesen megosztottuk.
- Barakonyi Márton edző (gyógytornász végzettség)
- Tarnóczi Tamás edző és szakosztályvezető (sportedzői végzettség triatlon, atlétika)
- Tóth Szilárd elit, felnőtt csoport edző és szakosztályvezető (ITU level 2 edzői minősítés)
- Az idei évben három fős edzői csapattal dolgoztunk, ahol a feladatokat teljesen megosztottuk.
Utánpótlás és amatőr szakágunk edzőinek köszönhetően egy nagyon jól működő, népes csoport jött létre, amiben közel negyven fő sportol. A felkészülési időszakban edzőtáborokat és egyéb közösségi programokat szerveznek. Szakosztályunk komoly szerepet vállal a diáksport rendezvények szervezésében is.
Folyamatosan járják az országot a versenyidőszakban, és képviselik sikeresen Pécs városát. Szakosztályunk utánpótlása 2021-es eredményeknek köszönhetően bekerült a Magyar Triatlon Szövetség Sport XXI. programjában a támogatott csapatok közé.
Vezetőedzőnk, Tóth Szilárd a MTSZ szakmai bizottságának tagja. 2017-ben a Magyar Triatlon Szövetség az év edzőjévé választotta. Versenyzői az elmúlt években számos országos bajnoki címet és kiemelkedő nemzetközi eredményt értek el. 2019-ben Pécs Város Önkormányzata az Abay Nemes Oszkár díjat adományozta neki. 2021-ben az Olimpián a magyar triatlon csapat vezetője volt.
Edzések időpontjai:
- Úszás (Abay Nemes Oszkár Sportuszoda)
- 6:00-7:00 utánpótlás
- 7:00-8:30 kiemelt versenyzők
- 8:30-9:30 amatőr csoport
- Futás, kerékpár (Várkői Diák Sportközpont)
- 16:00-17:30
Edzéseink minden érdeklődő számára, előzetes egyeztetés után megtekinthetők.
Versenyzési lehetőség:
- A versenyzőknek lehetősége nyílik részt venni a Magyar Triatlon Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő országos bajnokságokon, ranglista versenyeken, amatőr kupa futamokon szupersprint távtól egészen az Ironman versenyekig. A versenyeken egészen fiatal kortól a veterán korúakig mindenki megmérkőzhet korosztálya legjobbjaival, az amatőr kategóriákban öt éves bontásban. Az elit versenyzők a hazai versenyeken túl nemzetközi versenyeken, Európa-kupákon, Világkupákon is versenyezhetnek.
Elérhetőségek, kapcsolat:
- Szakosztályvezető, edző
- Tóth Szilárd +36 20 584 1280 | e-mail: psntri@gmail.com
- Edzők
- Tarnóczi Tamás +36 70 600 7685 | e-mail: thetruetarnoka@gmail.com
Barakonyi Márton +36 20 2897731 e-mail: b.marci1999@gmail.co
- Szakosztály bemutatása: